Újabb koncert.

Ma este lesz a Fall Out Boy koncert. Rettentően izgulok, hogy a kedvenc bandámmal találkozhatok. Azt hiszem nem tudom elégszer megköszönni a jegyeket Zsaninak. A nap rettentő lassan telt. Este fele mind a ketten felvettük a már 9 órája kikészített ruhánkat.
Indulásra készen vagyunk, csak az a baj, hogy van még 2 óra a koncertig. Nem bírom. Nem tudok mit kezdeni magammal. Annyira izgulok.
Elérkezett a 17:30. Indulás. Utaztunk egy kicsit, na jó nem olyan kicsi, és már kint is voltunk Bécsben.  Nagyon sokan voltak a sportcsarnok előtt. Zsani természetesen az első sorba vette a jegyeket. Amikor megnyitották a kapukat mindenki egyszerre rohant be. Halk duruzsolás volt a csarnokban. Egyszerre elaludtak a fények és a banda felugrott a színpadra. Az "I don't care " c. számmal indítottak. Mindenki tombolt. Az összes rajondó szinte egyszerre ugrált és énekelték a dalszöveget. Az új albumukból is eljátszottak egy pár dalt. Észre sem vettem és vége volt a koncertnek. 3 óra. És már vége is.:( Amikor mindenki kifele igyekezett a fiúk visszajöttek a színpadra, majd leugrottak a nézőtérre. Megfordultam és amikor észre vettem őket könnyek futottak le az arcomon.
- Zsani nézd- mondtam neki könnyes szemekkel.
Amikor hátrafordultunk a fiúk megálltak előttünk. Mivel mind a ketten perfect beszélünk angolul értettük mit mondanak, szóval gondtalanul tudtunk beszélgetni.
- Sziasztok- köszöntek szinte egyszerre a fiúk.
- Hello- köszöntünk Zsanival, de mind a ketten nagyon meglepődtünk.
- Láttam, hogy nagyon tetszett a koncert- mondta Patrick nagyon aranyos mosollyal.
-I-i-igen nagyon jól nyomjátok- válaszoltam, még mindig az ájulás határán.
- Nyugi, nem kell izgulni- simította meg a vállamat Joe(a szólógitáros) biztatóan.
-De annyira hihetetlen- mondtam és megint könnyek szöktek a szemembe.
-Pedig ezt meg kell szoknod- mondta Pete(a basszusgitáros).
-Ezt hogy érted?
- Hát majd meglátod- mondta titokzatosan Andy(a dobos).
-Értem.:)
- Most már mennünk kell, még találkozunk- ölelt meg Patrick és visszamentek a színfalak mögé.
Ekkorra már az egész csarnok kiürült. Ránéztem Zsanira.
- Zsani te érted?
- Egyértelmű. Találkozni fogtok még, ezt nem érteni- röhögött.:)
Visszautaztunk Budapestre. Egész este azon gondolkoztam, hogy miért én? Nem baj nem ezen fogom törni a fejemet. De akkor is hihetetlen.